Nagyböjti gondolatok


 Az egyházunk barátai Magyarországról, Szíki Károly és Pázmándy László osztja meg gondolatait, prózában és versben, Nagyböjt alkalmával:

Szíki Károly

1. A nép szomjas és éhes

Nagyböjt van, és félelemmel telve az emberek. Szoronganak, pedig ez a befelé élésnek, az önvizsgálatnak az ideje.

Önvizsgálat ez akkor is, ha nem böjtölsz, mert rádöbbensz, mennyire felületesen élsz. Pillanatokig vagy önmagadban, önmagadért. Most kétségbe vagy esve, mert nem tudsz magaddal mit kezdeni. A csirkemellet felvásárolták előled és azon töröd a fejed, bosszantod magad, hogy hova tűnt, hiszen a csirkéket le kell vágni, mert megöregszenek, de a termelés-feldolgozás folyamatának felborulásáról már nem akarsz hallani, legyen és kész! Ez a fogyasztó-filozófia, amibe belerondítottak a pánik-vásárlók. 

Elrohansz más alkalmakkor, kirohansz önmagadból, befoltozod a hiányt, ami űz naponként. Most van időd felmérni, mit teszel Istenért, Hazáért, Családért.

Mit tettél és mit teszel a szétszakadt haza összefoldozásáért! Mit tettél eddigi életedben és mit fogsz tenni ezután!

A fogadkozások napja ez, elhúzódva egy hétig, egy hónapig, fél évig? Vagy még tovább?

Ha már begyűjtötted a lisztet halomba, cukrot a roskadozó polcra, meg a WC papírt, ha már nincs mit megvenni, mert tele a hűtő, meg a spájz, most mit fogsz kezdeni önmagaddal?

Mi az igazi forrás, amire neked most szükséged van? Gondolkozol ezen?  Hol a forrás, amely megerősít, feltölt?

A nép szomjas és éhes volt, ezért Mózesnek estek. 

Most éhes vagy? Szomjas? Gondolkodj! Nem kell a sziklára ütnöd, mert annyi víz folyik, vásárolható, ha nem elég az út szélén található.

Kánaáni bőség van. Mi a bajod mégis, ember?

Népem, ne légy kemény szívű, adj innom! - kérik sokan. Adsz-e inni nekik, vagy ha éhesek, adsz a fölöslegedből? Vagy a polcon avasodik meg, mert túl sokat vásároltál?

Mi is a szomjúság?

Szükségünk van éltető forrásvízre, most kezdjük megérezni. Testi-lelki élete vagyunk felépítve, berendezve.

Jusson belőle a Trianon-horrorra emlékezve is!


2. A remény napja.

Edzés tervet kellett volna felállítani a böjt idejére is. Mihez ragaszkodsz, hol vagy csapdában?

Most sok minden kiderül.

Az elvesztegetett időre döbbenhetsz rá.

Most tudsz mit kezdeni a felszabadult időddel? Ajándékozd tovább! Lepd meg magad is!

Ne az idő húzzon be a csapdába, hanem te azt!

Válj szabaddá! Most van rá gondolatidőd, hogy kikerülj a csapdából!

A szabadulás éneke szól bennem. Válaszolnom kell közben a megmaradás lehetőségének, a szabadulásnak a kérdéseire, meg a feltételeire. Mert részese vagyok ennek a folyamatnak, ahogyan része vagyok a világnak, okozott bajainak és néha örömének is.

Rá kell döbbennünk most gyengeségünkre és sérülékenységeinkre, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, hisz gyengén élünk a hitben.

Isten imádságos immunitással ajándékozott meg. Mennyire tartottuk karban ezt az ajándékot, a nagy lehetőséget? Régen is a nagy és még nagyobb nehézségekben a hit lángját adták tovább.

Vagyunk a nagy összefüggések részei, láncszemei, kivonhatatlanul gondolkodó partnerei. Jobbításra talán most így szövetkezünk, biztatjuk tapssal egymást és hisszük, hogy így megáll a lefelé csúszás, s mi egy fokkal feljebb lépünk.

De vajon meddig tart a fogadkozásunk?

Akik most hasznot húznak nyomorunkból üzletekben, árunyilatkozatokban, a politika színterén, azok vajon mit fogadtak meg? Ők is velünk jönnek majd, vagy éppen ők lesznek, akik lelöknek arról a lépcsőről minket, ahová lépni akarunk?

Mi kell, hogy az emberiség megjavuljon, hogy egyet lépjen feljebb, milyen tragédia kell még?

Földrengés volt Horvátországban. Éppen ezen a napon mozgósították Jellasicsot, hogy rátörjön Magyarországra és válogatás nélkül ölje a katonáinkat és civiljeinket. Igazságosztás? Nem tapsikolok, de nem marad semmi büntetlenül. És engem Reményik Sándor tanított: mindent felírunk! Trianon-csonkolt hazánkból végül is a legjobb részeket megkapták a horvátok is. Ez a remény napja, a nagy összefüggések kutatásának ideje.

Ez a remény napja! Az Úr vigyáz ránk!

3.A csend teremtése

Kifáradt hittel, kifosztott boltokban állj meg egy pillanatra! Ez legyen folyamatos. 

Hogy mi van közben, a hétköznapokban? Szemeddel láttad, tapasztaltad: kifosztják a bizonytalan lelkületű emberek a boltokat. Mert nincs erős hitük Istenben, Hazában, Családban.

Miért van ez így?

Kérdezted, miért vagyok itt? Miért fontos a vasárnapi mise? Miért az Istentisztelet? Miért a meditáció? Hogy közösségben együtt adjunk hálát, Jézus közelébe kerülve? A haza gondjairól elmélkedve. 

Most csaknem be van tiltva ez a lehetőségünk.

Hamarosan igazságot szolgáltat nekünk az Úr.

Az ima a hazáért, nemzetért, ne feladat legyen, ne kipipálandó valami, hanem olyan, ami megerősít.

Mennyire tudsz figyelni a lényegre? - ez a lényeges. Hogyan akar megszólítani ez a probléma, és hogyan szólít meg? Ez most két különböző kérdés, mert a táptalaja nem azonos. Az egyik manipulál, s a másik meg, hogy szembe szállsz vele, mert hited és tudásod van hozzá, ezért van erre alapod.

Trianon-tragédiánk, szétszóratásunk, sziget-létünk nem csak megérint, de meg is szólít. Hálát adj érte, ha megszólít! Akkor már jól kezdted. Jó helyen állsz!

Tudd kikapcsolni a telefont, mindent, ami megosztja a gondolatod! Csendet teremts! Amikor teljesen odaadod időd egy jelentős részét a haza szétszóródott gondolatainak, akkor jó helyen vagy. Fogalmazd meg, mi a fontos neked ebben! Nem hosszan, röviden mondd el! Mit teremtsen Isten számunkra, a feltámadásunkra? Ezt megfogalmaztad?

Próbáld meg!

S akkor rájössz, nem élesztőért, meg cukorért, WC papírért és konzervért kell hadakoznod a kifosztott boltokban, hanem kifosztott hazánkért virrasztanunk a Trianon-gyalázat miatt!


Pázmándy László: Üzenet a magyar szigetekről...


Szigetként élünk, az idegen tengerben,

Nem bízunk már, csak a szótlan emberben.

Abban, ki a fojtott csendből is megérti,

Kifosztottak vagyunk és nehéz beszélni.

 

Mert fáj csonka hazánk minden égtája,

Hol száműzöttként élünk, elvett hazában.

Csak vádirat lenne, szólni igazunkról,

Nem hallanák meg, tenger-morajuktól.

 

Márai, a magányos sziget, leírta,

Elrabolt Kassáját is belesírta.

Végül: "nincs más haza, csak az anyanyelv..."

Ez legyen a halálig kitartó elv.

 

Bűnös diktátum, hazánkat körbenyírta,

Mint gyerek a papírt, melyre nevét írta.

Földünket elvették, de nyelvünket soha,

Mert életünkkel együtt adjuk oda.

 

Bezártak bennünket, a baljós tengerek,

S jajszót nem hallanak csak igaz emberek.

Sziget - csoport lettünk magányos magyarok,

Egymás kezét kereső hazátlanok.

 

És erről hallgat, a Nagy Európa,

Ki szép hazánknak 100 éve adósa.

És nem lesz béke az olajfák hegyén,

Mert sorsunk, nekik semmit sem ér.

 

Diaszpórában élők is szigetté váltak,

Nagykövetei elárvult hazánknak.

Kiszáradt nyelvükön, víz a magyar szó,

S tudják jól, hogy az a víz nem eladó.

 

Mert tovább kell adni az utódoknak,

Magyar vádiratnak hangot adóknak.


Mezőkövesd, 2021.március 28.

 


Pázmándy László: Nagypénteki szél

 


Kerestem őt, de nem találtam ott,

Amiből nem lehet, mindent otthagyott.

Láthatatlan színeket kutattam én,

De fújni kezdett a Nagypénteki szél.

 

Elfogytak a szavak igéi,

Nem tudok már róla beszélni.

Parázslott a hiánya bennem,

És mégis reszkettem a csendben.

 

Jó lenne másik sors, - futott át rajtam,

Angyali színekből többet akartam.

A gondolatból, gyakran lesz fohász,

A szép utáni vágy tart legtovább.

 

Sót fújt a múlt minden sebemre,

Könnyeket csalt a szél szemembe.

Ha hiány botorkál a semmi szigetén,

Mindig fújni kezd, a Nagypénteki szél.

 

A békétlen csend mozdított el onnan,

S velem jött minden miről már lemondtam.

S néha haza-vágyó hajótöröttként,

Sokáig ülök házam küszöbén.

 

Azóta hiába keresem őt,

Neki már máshol mérik az időt.

Ha virrasztással közelít a hajnal,

Mégis segít, nem hagy árván a bajban.


Mezőkövesd, 2021.március 21.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések